Örömmel értesítjük a kedves szülőket és minden érdeklődőt, hogy idén az alapítványi bált 2012. december 1-jén, szombaton 19 órakor tartjuk.
Szeretettel várunk mindenkit!!!
|
Iskolánkban 2012. október első hetében zajlott a hagyományos őszi papírgyűjtés. Örömünkre szolgál, hogy minden várakozásunkat felülmúlta az idei eredmény. Tanulóink a szülők és pedagógusok segítségével 34 tonna papírt gyűjtöttek. A befolyt összegből a diákönkormányzat tanulóink szabadidős tevékenységét támogatja majd (táborok, kirándulások, sporteszközök vásárlása). Köszönetünket szeretnénk kifejezni azoknak a szülőknek és segítőknek, akik támogatták akciónkat. A papírgyűjtésben jeleskedő diákjainkat és osztályainkat, a DÖK jutalomban részesítette a díjkiosztó rendezvényen. Az erről készült fotók a honlapunk galériájában megtekinthetők.
Őszi papírgyűjtés eredmények
|
Rendhagyó testnevelés és angolórán vettek részt diákjaink a ZTE KK kosárlabdacsapatából Baki Gergellyel és Dorenzo Hudsonnal. A kék-fehér klub a „Kosárlabdát az egerszegi sulikba!” program keretében minden hónapban ellátogat egy-egy helyi iskolába, melynek tanulói egy hazai mérkőzésükre diákigazolványukkal léphetnek be. Ez alkalommal intézményünk vendégei voltak a fent említett sportolók. A két kosaras válaszolt a vidám angolórán a gyerekek kérdéseire. A társalgás természetesen angol nyelven folyt.
A rendhagyó órákról fényképek találhatók honlapunk galériájában.
http://www.ztekosar.hu/hirek/kosarlabdat-az-egerszegi-sulikba-oktober
|
|
Iskolánk harmadik alkalommal rendezett ÖKO-NAP-ot a Dísz téren. Intézményünknek ezúttal is az volt a célja, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem, illetve a környezeti nevelés fontosságára. A megnyitón csakúgy, mint az elmúlt években, különböző színes műsorokkal kedveskedtek diákjaink a meghívott társintézményeknek és a város lakóinak. A délelőtt persze alapvetően az iskolán kívüli oktatás jegyében telt, ami - Gyutai Csaba polgármester szerint - szervesen kapcsolódik Zalaegerszeg ökovárossá válásához. Makovecz Tamás, iskolánk igazgatója az iskolában zajló környezeti nevelés fontosságát és sikerességét hangsúlyozta. Ezt bizonyítja, hogy a gyerekek játszi könnyedséggel töltötték ki például a hulladéktotót, hibátlanul válaszolva egyebek mellett arra a kérdésre, hogy mi a szelektív gyűjtés fogalma, vagy mit nem szabad a komposztba tenni. Diákjaink nem tévedtek akkor sem, amikor a természet ajándékait kellett felismerni, amit annak rendje és módja szerint kóstolással is egybekötöttek. Találékonyságukat bizonyította, hogy bemutatták azt is, miképpen hasznosulhatnak a kiürült sörös dobozok és pet palackok.
|
|
|
|
|
67. oldal / 71 |